Navigáció

RPE tapasztalatok

Az előző részben megismerkedhettetek az RPE alapú edzés koncepciójával, most pedig ígéretemhez híven a tapasztalatokról írnék egy keveset.

Amikor először olvastam róla, rögtön láttam benne a fantáziát, és elkezdtem a saját edzésemmel kísérletezni. Ahogy korábban is írtam, nem való ez mindenkinek, de megér pár edzésciklust, hogy kitapasztaljuk, mekkora erőfeszítést jelent egy 7-es, 8-as, vagy 9-es RPE. Ha ahhoz is kísérletezés kell, hogy meg tudj ítélni egy 10-est (max effort!), akkor hagy közöljem én, ez a rendszer nem lesz neked való.

Első számú tapasztalat, hogy korábban felülértékeltem a guggolásom és deadliftem nehézségét, azaz baromira nem toltam olyan keményen, mint tudtam volna. És túlnyomó részetek ma is ezt csinálja nagy valószínűséggel!

Második nagy tapasztalat, hogy a 3 erőemelő fogásnemre nem érvényes egyazon alap RPE táblázat. A fekvenyomást valamivel magasabb százalékba is tudod nyomni adott ismétlésszám-RPE kombónál, mint a guggolást, a deadliftet viszont csak a guggolásénál kicsivel alacsonyabb százalékon húzod ugyanazon kombináció esetén. Például RPE8-as 1 ismétlés guggolásnál kb. 92%, nyomásnál kb. 93%, míg deadliftnél csak 90-91%. Nem nagy differencia, de ha már csinálod, csináld rendesen, azaz pontosan. Vélhetően minden erőgyakorlatnál lehet minimális eltérés. Lehet saját “custom” RPE-táblázatot is csinálnod minden gyakorlathoz, amihez használni akarod, csupán némi tesztelés és matek kell hozzá. Ha érdekel, jelezzétek és írok máskor erről is egy ismertetőt!

HLR_BenchPress

Harmadik, és számomra leglényegesebb tapasztalat, hogy nem mindegy az RPE szempontjából, hogy milyen mentális attitűddel mész rá a nehezebb szettekre. Lehet persze arra használni a rendszert, hogy az autoreguláció égisze alatt próbáld igazolni, hogy miért vagy képtelen normálisan odatenni magad a teremben, mondván, hogy rossz napod van. De mindig? Ne várj csodát…

A megfelelő mentális állapotba kerülés fontos egy nehéz emeléshez. A jó hír, hogy gyakorlással fejleszthető. Mindegy, hogy agresszív állattá változol egy percre (tudod, beast mode), vagy magadba szállva koncentrálsz, csak csináld. Ez az a “zóna”, ahol az RPE bizonyos mértékben hajlítható egy erős akarat által.

Nagyon fontosnak tartom azonban kiemelni, hogy a rendszer csak akkor működik jól, ha Te képes vagy a saját erőfeszítésedet objektíven értékelni. Nagy segítségedre lehet ebben egy edző, vagy edzőpartner, aki régóta forog a vasak világában, és téged is ismer. Ha ez nem, vagy nem mindig áll rendelkezésedre, akkor jó támpont lehet, ha videózod magad és kis higgadás után tiszta fejjel visszanézed a gyakorlatod. Sokszor nagy segítség. A legtutibb ez utóbbi kettő kombinációja.

A bónusz tapasztalat, amit a CrossFit versenyző kollégáimmal együtt dolgozva szereztünk, hogy a munkakapacitás szintje nagy hatással lehet az RPE százalékokra magasabb ismétlésszámoknál.

Squat Clean

Forrás: Hungarian Games ’19

Ez az eltérés viszonylag nagy lehet már akár 5-6 ismétlésnél, és ahogy növekszik az ismétlésszám, a különbség is exponenciálisan nőhet. Ami fordítva is igaz: az 1 ismétléses maximum adott százalékával annál több ismétlést tud valaki teljesíteni, minél jobb a munkakapacitása. Például Varga Gergő kollégám anno, amikor 180kg volt a maxa tarkón guggolásban, 140kg-ba, azaz 77.8%-ba 20-at guggolt! Az RPE táblázat szerint ez a százalék egy erőemelőnél inkább 8-9 ismétlést tenne csak lehetővé!

A következő részben olvashatjátok edző kollégáim tapasztalatait és néhányat az RPE alapú edzéshez fűződő sikersztorikból, azaz “Stay tuned”!

 

A szerzőről:

HLR_blog-photoHorváth László, “Rozsi”
CrossFit Tesseract coach & strength expert
(Személyi edző, FMS 1 instruktor)

A Project ORB megalkotójaként szeretnék hathatós segítséget nyújtani az erőgyakorlatokkal és az erőedzés programozásával kapcsolatban. Hogyan javítsunk hibákat és növeljük a teljesítményünket hatékonyabb gyakorlat-végrehajtás által? Ne felejtsétek el, az edzőteremben is minden csak matematika, fizika és mechanika. Az emberi test a legbámulatosabb gép, melyet a természet alkotott, és az ember által felfedett természeti törvényeknek engedelmeskedik! A Project ORB arról szól, hogyan építs és programozz erősebb, hatékonyabb testet ezen törvények és az edzésprogramozás behatóbb ismerete által!